Kosár
Nincsenek termékek a kosárhoz adva.
ZERO EMISSION IS COOL

A lényeg az, hogy kényelmes legyen

2022. július 25.
A lényeg az, hogy kényelmes legyen

A legfontosabb, hogy kényelmes legyen és nemcsak a jármű, hanem az általa generált költség is – vallja Soós László, aki egy használt, 2018-as Toyota Rav 4-et bérel lassan két éve, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy hamarosan megvásárolja.

Laci közgazdász végzettségű, jelenleg egy informatikai céget vezet, de ügyvezető igazgatója volt a Vásárhelyi Hírlapnak, aztán ment a Toyotához két évig, majd néhány évet dolgozott kontrollingosként. Ezt követően, 2016-ban alapította meg saját vállalkozását, a One Logic-ot, ahol web- és mobilapplikációkat fejlesztenek.

Bizalmi kérdések fel sem merültek a bérleti szerződés kapcsán, éppen amiatt, hogy korábban pénzügyi vezetőként dolgozott a cégnél, és ismerte a csapatot. Azt viszont alaposan kiszámolta, hogy neki miért is éri meg úgy autót bérelni, hogy egyébként meg is vásárolhatná azt.

DSC06945

„Meglett volna rá a tőkém, hogy megvásároljam, de többnyire racionális alapon döntök. Nagyon jól utánaszámoltam az ajánlatnak, és arra a következtetésre jutottam, hogy akár pénzügyileg is megéri nekem a bérlés. Két nagyon fontos előnyt látok: az egyik a kiszámíthatóság, konkrétan az autó működési, fenntartási költségeinek a kiszámíthatósága. Ezeket teljesen transzparensen átbeszéltük, és ezek akkor is felmerültek volna, ha megvásárolom az autót. A másik lényeges előny pedig az autó elértéktelenedésének kiszámíthatósága, teljesen átlátható a számítás, ami az autó vételárát illeti a bérleti szerződés végén.”

Laci Toyota-párti, néhány éve egy Avensise volt, amivel azt tapasztalta, időnként jó volna egy magasabb járgány, és a Rav 4 nagyon tetszett neki. Fiatal autóról van szó, még a bérleti szerződés lejárta után is garanciában lesz. A beszélgetés során az is kiderült, hogy ez Lacinak egy álomautó, és nagyon sokat várt rá, hogy pont ezt a felszereltséget kapja.

„Akkor tudja eldönteni igazán az ember, hogy valójában mik a preferenciái felszereltség szempontjából, ha már használta azokat, és két év alatt sokminden változhat, például a család is bővülhet. Én úgy érzem, hogy ez egy nagy előny volt, hogy kiszámítható feltételek mellett tudtam használni az autót, és el tudtam dönteni, hogy erre van-e szükségem a továbbiakban is.”

DSC06923

Kinek ajánlott a bérlés?

Laci szerint azok béreljenek, akik már túlléptek azon, hogy birtokolniuk kell mindent, amit használnak. Ha valaki nagyon hosszú ideig szeretne használni egy autót, olyan beállítottságú, akkor inkább vásárolja meg. Aki dinamikusabb, áldoz arra, hogy újabb, akár az aktuális élethelyzetének megfelelő, új technológiájú autót szeretne, annak kényelmesebb a bérlés. Nyilván van ennek egy havi költsége, de az nagyon fontos, hogy kényelmes legyen a bérlőnek.

„Egy újabb autó magasabb költségekkel jár: ilyenkor az ember Cascot köt rá, akár a gumikat is gyakrabban cseréli, mert biztonságosabb, és aki nem akar arra sok energiát pazarolni, hogy a piacon lévő legjobb ajánlatokat összeszedje a témában, annak megéri, mert ezeket tartalmazza a bérleti díj. És lényeges számolni, mennyibe kerülne, ha mi vinnénk rendszeresen szervizbe az autót, mi kötnénk a biztosítást, stb. Ugyanakkor a bérleti szerződés az előre beszámolt költségeken felül fellépő extra költségeket is nagyon korrekt ellenérték fejében számolja. Számomra az egy nagy biztonság, hogy a jelenlegi költségek mellé fellépő bármilyen probléma esetén gyakorlatilag fedezve vagyok. És ez a havi összeg nekem megéri ezt a fajta biztonságérzetet” – érti ez alatt a nem garanciális problémákat, ha féltengely vagy gumikivágás történne, esetleg a kopóalkatrészek valamelyike menne tönkre.

Ebben a struktúrában mind a két fél jóindulata az alapvetés. A bérlő is tisztába van vele, hogy mi történhet, annak mi az ára, és ők, mint márkaképviselet is bíznak a márkában, ezért vállalják a rizikót. Eddig nem volt problémája, minden a betervezett költségek szerint haladt. Laci napi szinten használja az autót, irodába, kisebb elintéznivalókhoz de nyaraláshoz és a gyerek iskolába viteléhez is. Két kislány édesapja, jellemzően biztonságosan, sőt, nyugisan vezet, vagy ahogy ő fogalmaz: nyugdíjas tempóban. Ha csapatban mennek is kirándulni, nem ő diktálja az iramot. Terepezni nem igazán használja, de a kirándulásokkor jól jött a magasítás.

„Volt szerencsém más márkát is kipróbálni, de nekem a Toyota bevált. Nem azért szeretem, mert hallottam róla, vagy olvastam statisztikákat, hanem mert bevált. Nem feltétlen a dizájn, a kinézet, hanem a biztonság, a megbízhatóság, nem maradtam soha az útszélen az autóval. Én picit bennfentes is vagyok, ismerem a szerviz működését, meg az ott dolgozókat és nem hiába, hogy be merik ezeket a garanciális feltételeket vállalni. Nekem az is szempont volt, hogy olyan márkát válasszak, aminek van itt helyben márkaképviselete”.

Lászlónak volt türelme kivárni azt, amit szeretett volna. Van, akinek hamarabb kell, és hajlandó kompromisszumot kötni: általában van egy tízes lista, amiből, ha nyolc pont talál, akkor már jó. Lászlónak ez tízből tíz volt, hiszen nem kötött kompromisszumot, a számára tökéleteset választotta. Ilyen a személyisége: türelmes és racionálisan dönt.

DSC06953

„A modell tetszett, fontos volt, hogy magasabb legyen, mint az Avensis: zavart, hogy az alsó lökhárító eléri a járdaszegélyt, egy parkolásnál nagyon oda kellett figyelni. Én gyakorlatilag a maximális felszereltséget kerestem. Fontos volt, hogy legyen bőrülés és az összes biztonsági technológia, ami akkor rendelkezésre állt: ez a Toyota Safety Sense (pl. adaptív távolságtartás, gyalogosfigyelő, ütközés-megelőző biztonsági rendszer, holttérfigyelő rendszer, stb). A belső az legyen újszerű, mintha egy teljesen új autóba ülnék. Hibridet szerettem volna a fogyasztás miatt, és ahogy utánanéztem, ebben a modellben a benzines motor kiváló” - emlékezett vissza. A vezetési stílusából és a mindennapi útvonal jellegzetességeiből adódóan nem az ideális fogyasztással halad, más ismerőseinek jobban sikerül odafigyelni erre, de még így is meg van elégedve a fogyasztással.

„Azt nem tudom még, hogy mi lesz a következő” – vallotta be. Azt forgatja a fejében, hogy ezt az autót a feleségének engedi át, és bérelne egy elektromosat a hétköznapokra. Mivel a Toyota nemrég dobta piacra az első teljesen elektromos autóját, ezért picit még tájékozódna.

 

Ajánlat

Toyota - RAV 4 2019-es

143.000 km      222 cp      5 pers
595 EUR/hónap-tól

Toyota RAV4 Hybrid Dynamic Force

65 km      306 cp      6,2 sec
1 201 EUR/hónap-tól

Toyota RAV4 Plug-In Hybrid

65 km      306 cp      6,2 sec
935 EUR/hónap-tól
BACK TO TOP